Kheimel Evelin
Gyógytornász-Fizioterapeuta
Gyógytornász diplomámat 2019-ben szereztem a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán.
Már kisgyermekkorom óta álmodoztam arról, hogy az egészségügyben dolgozhassam. Az orvoslással, műtétekkel kapcsolatos videókat, dokumentumfilmeket korábban is előszeretettel néztem. Nagy örömmel fogadtam, mikor egyetemi hallgató koromban lehetőséget kaptam egy igazi műtét megtekintésére. Ez később, a munkám során sokat segített a betegek rehabilitációjában. Ezenkívül hallgatóként több hónapon keresztül klinikai gyakorlaton vettem részt. A gyakorlatok újabb élményeket adtak. Látva, hogy a betegséggel küzdők állapotának javulásához nagymértékben hozzájárult a gyógytorna, fantasztikus érzéssel töltött el. Ekkor már tudtam, hogy ez az én utam, segíteni szeretnék az embereken.
2019 szeptemberében a Bajai Szent Rókus kórházban kezdtem el dolgozni a Központi Fizio- és Mozgásterápia osztályon. Számos egyéni és csoportos tornát tartottam. A különböző reumás, ortopédiai panaszoktól kezdve a traumás sérüléseken át egészen a neurológiai kórképeken keresztül mindenféle esettel találkozhattam. Járóbeteg ellátás mellett számos egyéb osztályos feladatot is elláttam, betekintést nyerhettem többek között a neurológiai, traumatológiai osztályra is.
Eközben 2020. októberében pályázatot nyertem a Bajai Kistérségi Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat által meghirdetett óvodás korúakkal való foglalkozásra. A pályázati munka keretén belül lehetőségem adódott ennek a korosztálynak a megismerésére is.
Ezután 2022-ben a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának Fizioterápiás Tanszékén folytattam a munkám oktatóként. Itt tudásomat még inkább elmélyítettem, hogy a lehető legjobban segíthessem az emberek gyógyulását.


Miben segíthetek Neked gyógytornászként?
Tartáshibákból eredő fájdalmaknál
Preoperatív (műtét előtti) felkészítésben
Műtétek utáni rehabilitációban (pl. gerincműtét, csípő- és térdprotézis)
vagy ha csak mozogni szeretnél elkezdeni, de nem tudod, hogyan vágj neki
Ízületi problémák kezelésében
Sérülések utáni rehabilitációban
Gerinctorna és egyéb mozgásterápia
Célom, hogy megismertessem a páciensekkel a prevenció fontosságát. Amennyiben ez már késő és műtétre kerül a sor, úgy segítsem a műtétre való felkészülésüket, illetve műtét utáni mihamarabbi felépülésüket. Ezenkívül fontosnak tartom a tartáshibákból eredő problémák mielőbbi kezelését, valamint a tartáskorrekciót. Ezentúl munkám részét képezi a sportsérülések hatékony kezelése is a sportolók körében.

Árjegyzék
Állapotfelmérés
Első alkalommal részletesen átbeszéljük a panaszokat, átnézem a korábbi leleteket (ha vannak), ezt követően gyógytornász szempontok alapján megvizsgállak
7.000 .- Ft
Egyéni torna
Egyéni torna
Egyénre szabott mozgásterápia
4.000.- Ft/25 perc
7.000.- Ft/50 perc
Csoportos gyógytorna
Kisebb csoportban tartott gerinctorna
2.000.- Ft/45 perc

Bérletek
Csoportos tornabérlet (5 alkalom)
8.500.- Ft
Egyéni tornabérlet (5 alkalom)
32.500.- Ft (50 perces)
Egyéni tornabérlet (5 alkalom)
18.000.- Ft (25 perces)
Kapcsolat