Dr. Báló Mária

1984-ben végeztem a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, majd 20 éven át Szentesen, a kórház gyermekosztályán dolgoztam.

Gyermekgyógyászatból 1988-ban, neonatológiából 1992-ben szereztem szakképesítést.

1995-ben indítottam a Koraszülött Utógondozó szakrendelést, ahol neonatológusként a koraszülöttek, betegen született gyermekek fejlődését követtem nyomon, annak érdekében, hogy késedelmes, illetve az átlagostól eltérő minőségű fejlődésüket időben felismerjük, és beavatkozhassunk. Munkám során rájöttem, hogy sokkal többet kell tudnom a gyermekek testi-lelki fejlődéséről és a neurológiai kórképekről, ezért 2000 őszétől gyermekneurológiai szakképzésen vettem részt Budapesten.

2003-ban szakvizsgáztam gyermekneurológiából. Egy év múlva érett meg a helyzet arra, hogy kórházi osztályos működésemet feladva a magam lábára álljak. Gyermek- és fejlődésneurológiai szakrendelést indítottam a városi rendelőintézetben. Kerestem a kapcsolatot környékbeli pszichológusokkal, gyógypedagógusokkal, gyógytornászokkal, védőnőkkel, majd közösségünket egyesületté formáltuk. Hamarosan tapasztaltam, hogy a hozzám kerülő gyermekek többségének nem neurológiai betegsége, hanem lelki eredetű problémája van. Ekkor indult egy három éves kognitív-viselkedésterápiás képzés Szegeden, melyre jelentkeztem. Sajnos, szakvizsgát nem tudtam tenni, de az ott tanultakat jól tudtam alkalmazni munkám során.

Dr. Báló Mária

2004-ben alapítottam gyermek- és fejlődésneurológiai magánrendelésem, emellett a város középiskoláiban és a kollégiumban iskolaorvosként kezdtem dolgozni. Közben a Vadaskert Alapítvány és a SZTE Ifjúságpszichiátriai osztályának a továbbképzésein vettem részt, csoportokat indítottam szorongó és hiperaktív gyermekeknek.

Azt, hogy az interneten rátaláltam az Integratív Pszichoterápiás Egyesület szegedi gyermek pszichoterapeuta képzésére, a szerendipitás csodálatos megnyilvánulásának tekintem. Örömmel jelentkeztem erre, és a hozzá kapcsolódó önismereti drámacsoportba. A gyermek megismerése a maga bio-pszicho-szociális valójában, lehetővé teszi, hogy az integratív pszichoterápiás módszerek széles palettájáról mindig az adott gyermekhez adott pillanatban illőt alkalmazva segítsünk abban, hogy túljusson fejődését akadályozó nehézségein. Gyermekorvosként számomra ez az „egész”-séget jelenti.

Bővebb információt, friss híreket honlapomon találhatnak a kedves szülők.

kisvilag.hu

Születéstől felnőttkorig az alábbi problémákkal fordulhatnak hozzám

R

Érzés- és mozgászavarok

R

Fejfájás

R

Fejlődési késedelem

R

Különleges megjelenésű gyermek

R

Pszichoszomatikus betegségek

R

Problémák, melyek kivizsgálása során szervi eltérést nem találtak /funkcionális

R

A lelki élet zavarai / szorongás, pánik, depresszió/

R

A széklet- és vizeletürítés problémái

R

Rohamszerű jelenségek, epilepsia

R

Tanulási nehézségek

R

Koraszülött utógondozás

R

Helytelen magatartás

R

Étkezési, alvási nehézségek csecsemő- és kisdedkorban /szabályozási zavarok/

R

Fejlődésneurológia

Árjegyzék

Első vizsgálat

20.000.- Ft

Kontroll vizsgálat

15.000.- Ft

Pszichoterápia

4 – 15.000.- Ft

Szülőkonzultáció

10.000.- Ft

Egyéni gyermek terápia

10.000 – 15.000. – Ft

Csoportos terápia

5.000. – Ft

Kapcsolat

Keressen bizalommal elérhetőségeim valamelyikén

info@rosanaturalmed.hu

+36 30 903-1082